Előző Fesztiválok
Fesztivál hírek

2010. aug. 13. - Első nap

2010. aug. 14. - Második nap

2010. aug. 15. - Harmadik nap

A VII.Tolcsvai Borfesztivál tombolasorsolása - képek
2010. augusztus 17.

Szerencsen, Dr.Molnár Éva közjegyző jelenlétében megtörtént a VII.Tolcsvai Borfesztivál tombola-sorsolása. 2010.augusztus 17-én. A Sorsolási Bizottság elnöke Román Mihályné jegyző, tagjai: Vojnár László polgármester- nyeremény kihúzó - Czabányi Attila főszervező, Trembeczki Szilvia, Pávási Beáta polgármesteri hivatali dolgozók. 80 db tombolatárgy került kisorsolásra,melyet a nyertesek 2010.augusztus 31-ig vehetnek át a Tolcsva Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában, az ellenőrző tombola-szelvény bemutatásával.
TOMBOLA NYEREMÉNYLISTA»


VII. Tolcsvai Borfesztivál

Az elmúlt évek hagyományaihoz hasonlóan, péntek koradélután kevesebben, majd estére egyre nagyobb számban érkeztek a látogatók Tolcsvára a VII. Borfesztivál 3 napos rendezvénysorozatára. Minden évben, így ez évben is a Fesztivál második napjára érkeztek a legtöbben. Szombaton már kora délelőtt mozgásban voltak a falu utcáin, és délután már több ezres tömeg látogatta meg a borkóstolóhelyeket, illetve a Kastélykertet, valamint a Bormúzeum udvarát. A színvonalas rendezvényre egyre több és egyre nagyobb baráti társaságok érkeznek újként, és térnek vissza évről-évre a fesztiválra. A vendégseregnek köszönhetően fogytak a borkóstolópoharak, vidáman poharazgattak a kóstolóhelyeken, és jó étvággyal falatozták a különleges ételeket, a házias ízeket kínáló vendéglátósoknál és jól szórakoztak, majd fergeteges hangulatban buliztak a fesztivál színpada előtt. A rendezvényszervezők elégedetten nézhettek végig a Kastélykert közel négyezres tömegén, akik estére a település pincészeteitől besétáltak a Kastélykertbe, ahol a borutcában, a vendéglátóknál, valamint a nagyszínpad környékén hajnalig szórakoztak önfeledten.

A péntek-szombati sokszínű, színvonalas kulturális programok, majd az esték befejező programjaként rendezett hajnalig tartó bulikat követően vasárnap délelőtt már fáradtabb emberekkel találkozhattunk, de még-e napon is lehetett találkozni friss, új arcokkal, akik a zárónapi rendezvényre érkeztek. Vasárnap délután a borkóstolóhelyek között már telikocsikkal közlekedett a két kisvonat. A nagy színpadon megkezdődött kulturális programok nézői egyre nagyobb számban foglaltak helyett a verőfényes napsütéstől forró közönségtéren. A programokat élvezők a borutcákban sétálók azonban egyre többször néztek az égre, egyre izgalmasabb híreket hoztak az internetről az időjárással kapcsolatosan, majd az erősödő szél és a sötétedő felhők hatására már izgatottabb lettek a vendégek.

Sajnos bekövetkezett az a legrosszabb pillanat, ami egy több év óta sikeres Fesztivál szervezőinek a rémálma, vagyis LOLA nagyszínpadi fellépésének idején lecsapott a szélviharral, jégesővel érkező vihar Tolcsvára. A szervezők a rendezvény vendégei előtt gyorsan megnyitották a szomszédos udvarban lévő iskola termeit, így a vendégek rövid időn belül zárt helyre tudtak menekülni. A gyors, rugalmas, pánikmentes szervezésnek köszönhetően, rövid időn belül LOLA már az iskola tortatermében folytatta műsorát. A Fesztivál közönsége nagy örömmel fogadta, hogy a fiatal művész felvállalta, a rendkívül helyzethez alkalmazkodva is fellépése folytatását. A technikai lehetőségek korlátozottsága miatt az első számait még zenei kíséret nélkül adta elő, ezzel is bemutatva, hogy igen is, Ő tud énekelni és Neki van hangja. A település polgármestere, Vojnár László LOLA tornatermi koncertje után virággal köszöntötte a fiatal művésznőt elmúlt napi születésnapja alkalmából.

Sajnos ezzel a gesztussal a VII. Tolcsvai Borfesztivál be is fejeződött. Vojnár László polgármester Fesztiválzáró szavaiban kiemelte, hogy a két napos sikeres rendezvényt sajnos a vihar miatt be zárja, miután a Fesztivál helyszínét és Tolcsva több területét is elöntötte a víz, sőt a településre a 37-es útról bevezető területet is olyan víztömeg öntötte el, hogy a későbbi fellépő sztárvendég (Tabáni István), a faluba be sem tudott jutni, így visszafordult a település határából.

A Vojnár László polgármester tájékoztatta a tombolaszelvényt vásárlókat, hogy a TOMBOLASORSOLÁST, a közeli napokban közjegyző jelenlétében meg fogják tartani és a nyertes szelvények listáját a település (www.tolcsva.hu) és a fesztivál honlapján meg fogják jelentetni.

Vojnár László polgármester megköszönte a vendégeknek a kitartást, és kérte, hogy találkozzunk 2011-ben a VIII. Tolcsvai Borfesztiválon, ahol reményei szerint vihar nélkül és 3 napos lesz a rendezvény.

A Fesztivál bezárását követően a vendégek elindultak a Kastélykerti borutcák és vendéglátóhelyek felé, és a kicsit megtépázott építmények, esővíztől tocsogó sétálóhelyek között még eltöltöttek egy kis időt, mert nagyon nehéz szívvel hagyták el a VII. Tolcsvai Borfesztivál helyszínét.

Tolcsva, Tokaj-Hegyalja továbbra is várja a családokat, a barátokat a bort és a kulturális programokat szerető vendégeket. Bíznak a szervezők abban, hogy a viharral befejeződött Fesztiválról így is maradtak olyan szép emlékek, melyek eredményeként jövőre is viszontláthatják vendégeiket.


Főzőverseny eredményei
I. Szabó Melinda
II. Ákos és Csapata
III. Sógorok
IV. Long Csapata
V. Komlóska ÖTE
VI. Vadászkák
VII. Kovács Andrásné és Családja
VIII. Szomszédok



Wahorn András kiállítása a Bormúzeumban
2010. augusztus 8.

2010. augusztus 7. és 21. között immáron 19. alkalommal rendezik meg a Zempléni Fesztivált, az észak-magyarországi régió egyedi hangulatú kulturális-turisztikai-gasztronómiai eseménysorozatát. A Fesztivál keretében 2010.augusztus 8-án 17 órakor Wahorn András képzőművész "Varázslatos rajzolások" című kiállítását nyitották meg Tolcsván, a Bormúzeumban. (Tolcsva, Kossuth u. 32.) A megnyitó ünnepségen feLugossy László előadásában és Wahorn Wunderbox-ának közreműködésével rendkívüli zenei produkciót láthattak a vendégek.

A kiállítás megtekinthető: 2010. augusztus 8-tól-augusztus 29-ig hétköznap hétfő kivételével naponta 8-16 óráig, szombaton 9-15-ig, vasárnap bejelentkezéssel.

 

Rendező
Tolcsva Községi Önkormányzat
3934 Tolcsva,
Szabadság tér 16
Tel.:47/384-217

Főszervező
Czabányi Attila
Tel.:30/445-1127

E-mail:
czabanyi@freemail.hu


A Fesztivál Hivatalos Fotósa
Mezővári Attila
Tel.: 70/295-88-59
© 2008-2010 Minden jog fenntartva! Me-NET Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.